Epilóg

Már csöndesen szeretlek, 

szelíd szavam se szól. 

Könnyebb neked, ha vágyam 

csak hangtalan dalol. 

Nem várlak, nem kereslek, 

nem álmodom veled, 

feloldom gondod, vétked, 

mit én hoztam neked. 

S a csöndes könnyek éjén 

én áldva áldalak, 

köszönnöm kell, hogy voltál 

egy boldog pillanat. 

Lenyugszik lassan bennem 

a lánggal égő láz, 

de életedre titkon 

tekintetem vigyáz.